tavaszi nagytakarítás

Ha nem akarsz itt lenni, nem kell. Könyörögtél, beengedtelek,most meg futsz. Hát megteheted, tessék. Majd összepakolok én, be is ágyazom, fel is söprök utánad.
Megint ugyanott, ahonnan indultam. Fordulj vissza, és kezdd előről,mondják nekem, de már semmi erőm ahhoz, hogy szembenézzek a kudarc érzésével újra. Miért csinálja ezt mindenki? Vagy miért csinálom ezt én?
Sajnálom, hogy nem vagyok elég felszínes neked, hogy velem beszélgetni kell, nem csak előtte, de utána is. Hogy én szeretek úgy aludni, hogy valaki átölel, hogy jól esik, ha felhívnak vagy ha én legalább felhívhatom a másikat, hogy megérdeklődjem, milyen is volt a napja. Hogy nem érem be két szavakkal meg 20 percekkel,meg "átélvezett" éjszakákkal, hogy aztán külön aludjunk.
Most én is legyek az a kupac, aki úgy intézi el a bajokat, hogy "talán jobb is így" ? Az leszek, talán jobb is így.
És ha sokszor mondom, még a végén egy kis darabom el is hiszi, hogy jobb is így, és biztos oka van, meg most történni fog valami.
Mondjuk végre feltárják az ujjamat, hogy ne zsibbadjon az egész kezem.
Vagy felmondok a munkahelyemen.
És jön a vizsgaidőszak.
Azt hiszem, túladagolta az élet a napi negatív pirulámat.