arcoiris.gportal.hu/

2014.08.27. 12:06

2014.08.25.  15:12

2014.08.07.  0:33

2014.08.08. 14.35

Pár perc és babázom. Bálint! <3

"A saját szíved, mint egy albérlet"

Ebben a nyárban van valami, 
ebben a számban van valaki, 
ebben a szóban vannak még, 
vagy a szobában épp elég
az, aki ittbent nyeli a levegőt.
Zsong a fejem.
S bár látom, hogy mindennek,
van értelme, mind ennek,
mind annak, ahogyan jönnek,
köszönnek,
borospohárral a kézben,
még nem értem egészen,
hogy is lehet ez a fesztivál csoda,
mindenki megy el innen. 
Oda.
Soha, de soha nem aludtam 
még ilyen keveset,
mint mellkasodra borulva,
tegnap, volt az tegnap előtt is talán,
a focipályán,
nagy talány, ahogy bámultuk az eget,
cigi foglalta le a kezedet, 
és már akkor elhatároztam,
hogy a fogmosáson kívül
valami más is állandó lesz az életemben.
Te, ha akarod,
bár elég sok a bajod, 
de azért még szívesen nézném veled a tévét,
pont hozzád illik a kanapém,
és igen, rém, 
rém boldog leszek,
ha egyszer veled lehetek, ahogyan senki,
mert az első dolgokról az életben már lemaradtam.
Hadd legyek hát az utolsód.
Az utolsó első csók,
az utolsó szerelem,
lehet, hogy csak az illatodat szeretem.
De azt nagyon.

2014.07.25.

Fesztivál tájm! Menjetek bulizni, meg strandra, meg színházba, meg koncertre!

"Ő az első reggelen kérte az utolsó vacsoráját."

Fodor Ákos

ALTATÓ
minden veszteség
fájdalombacsomagolt
megkönnyebbülés

AZ EGYÉNISÉGRŐL
föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást

CIVILIZÁCIÓ
forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs

DIAGNÓZIS 
nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Nem
hangverseny: lemez

2014.06.29. 03:01

Az éjszakai műszak, meg ez az egész helyzet meglepően lelkizőssé változtatott. Azt érzem, hogy ez most egy kicsit sok. A lakás, ahova ma kötözöm, a hiánya és az illata mindenhol, nagyi elszántsága, az otthoni balhé, a se veled se nélküled kapcsolat, és ma még a szülinap is...nem bírok el ennyivel egyedül. Csak örlődöm és tartom a hátam mindenkinek, de már nem megy sokáig tovább. Ha nem jössz és fogod meg a kezem, késő lesz. És másé nem jó, csak a Tied. A Te kezed kell.
Mindenhol a hiány fogad. Lassan már azt sem értem, minek a hiánya. Illetve kié. Mert mindenki csak hiányzik. Ennek az egésznek nem sok értelme van, én ezt nagyon jól tudom. Mégis futok utána. Helyette is, ha már itt tartunk.
Csak meglepett, hogy a hajnali, félálomban ért válasza ennyire felkavar. Ülök és várom, hátha elmúlik a szívdobogás, a fanyar íz a számban, a ködfátyol, ami minden egyes alkalommal rám borul, ha meglátom a nevét. 
Miértekre már rég nem keresek választ. Csak az érdekelne, most akkor hogyan tovább?

22 óra. Keep goin'!

2014.06.16. 17:48
A tegnapi nap megihletett annyira, hogy elővegyem a régi naplómat. Itt egy morzsa belőle az előző bejegyzéshez kapcsolódóan.

Kócos gondolatok

Magamba fordultam két kartondobozzal,
barnák és mocskosak, mint itt minden,
rakok egyikbe minden mást, 
másikba csak Téged, 

vidd innen!

Fehér vattával, hogy mindenki lássa,
osztok, szorzok, alkotok,
hogy az egész világ csodálja
azt, aki már nem vagyok.
Felét az egészből Veled harcoltam,
tűrtem, fájtam, tiportam
magamat, de sosem Téged,
remélném, hogy egyszer megérted,
de Te olyan messze vagy, már nem látlak,
talán két egész pillanatig még csodállak,
hogy cipőt húztál és ennyi,
megszűntél innentől mindennek lenni.
Ezt az egyet, semmi többet,
itt hagyhattad volna...
Aztán rájöttem, mi nem enged.
Csapkodtál ajtót, ütöttél, nem egyszer,
vertél fejet falba, főleg az enyémet,
hogy erre nincs megoldás, gyógyszer,
mert ami vagyok, az kevés,
nem elég a legtöbb, a legjobb, az én mindenem,
"Te? Ugyan! EZ nem kell nekem!"
Tudod, erre tényleg nincs megoldás.
Marad a bánat.
Szívtelen dög vagy, kimondom,
és megengedetm, fájhat.
Felét az egészből árnyékodban élem,
szürke másodpercek tört századát érem.
Szerinted legalább 2 forint, 
ennyit adna értem bárki,
álljak hát ki a nagyvilágba,
s ne akarjak a pályán a ködlámpától látni.
Dolgozz azért, hogy egyszer elég legyél nekem! - 
üzeni minden reggel,
s én zoknit húzok, igát,
míg "ön" büszkén mutogatja fiát,
azt a nagy és nemes embert,
kit sok munkával talán ha utol is érek,
nem lehetek még csak hasonló sem,
de tudod mit?
Belőled többet soha nem kérek!
Aludj a kádban, pocsolyában,
törd lábadat, üldözzenek,
lopj, hazudj, csinálj gyerekeket,
mától még a semmid sem leszek.

Felszabadító az érzés, nem tudod, hol lakom,
bár már négy éve nem érdekel,
a ködben távolodva sejlik szürke alakom,
kegyes mosolyod szívembern térdepel.
Soha,
soha többé nem érdekel,
hogy innentől nem érlek el.

2012.11.25.

Boldog apáknapját, apa! Ja, nem. 
I love sarcasm.

2014.06.11. 16:04

Ideje a visszaszámlálásnak. Ha optimista vagyok, akkor már csak 13 nap, 3 vizsga, 2 maradék flector, 3 előadás, x darab 12 órás műszak, kb 3500 busszal megtett kilóméter és minimum két idegösszeroppanás, aztán kezdődhet a nyár...i meló. 
:D Boldog vagyok! :)

Úgy érzem magam, mint a srác mosógépben a fejével. Tegnap még volt fogalmam kb 10 pontnyi anatómiáról a 120-ból, de minden elszállt az alvástól, és cserébe visszakaptam a kibírhatatlan fogfájást, ami a "bölcsesség" közeledtét jelzi. Remélem, hogy ki kell műteni meg minden. Milyen jó, hogy csak 4  van belőle. 
Na elég a sajnálkozásból, tanulásra fel, különben holnap tényleg megbukom.

Létezik még olyan, aki azt mondja, amit gondol? Úgy értem, magamat is belevéve. Hogy én azt mondom-e? Ó, dehogy. És ha mégis, hát egyből megbánom. Visszanyelném a szavakat, de már nem lehet. Mert ez a legjobb módja annak, hogyan lehet öngyilkos az ember belül. Percenként megújuló naív csalódottságom folyton-folyvást meglep. Mindig tartogat valami újat számomra a régről ismert érzés, hogy már megint kiadtam lelkem egy darabját, aztán nézzenek oda, csak áttaposnak rajta. Közben mások könyörögve kérik, dobjak nekik is egy morzsát, ők bezzeg vigyáznak rá. Na ja, aki már egyszer pocsolyába dobott, vajon kölcsönadom neki a gumicsizmám? Hogy lehetek ennyire hiszékeny? Hisz ez nem is szerelem, csak valami beteges ragaszkodás valakihez, akik sosem volt ott, amikor kellett volna. De ezt persze lenyelem neki, mert miért is emlékeznék a rosszra ebben a kietlen világban, ha a jóra is tehetem. Ha fűt meg fát ígérnek és olyan édesen hangzanak a szavak ebből az ismerős szájból, ahogy körbejár az ismerős illat, és egy percre még el is hiszem,hogy haza értkeztem, itt vagyok otthon. Naná, hogy eltervezem, hogyan is lesz majd ezután, és egy perccel később kicsit meg is ijedek tőle. Felesleges. Úgyis elmegy, amint pislogok egyet. Sőt, már olyan szemtelen, a pislantást sem várja meg, nem vár arra, hogy elforduljak, vagy lehajoljak valamiért a földre. Csak nyom egy puszit a homlokomra és kiviharzik a teremből, a világomból, az életemből. Kupi, ez marad. Meg a hűlt helye a fejemben, és persze a szívemben is, mely némán sikít,mint mindig, ha valaki lelép. Csak én hallom, ahogy tör és zúz, és próbál kiszabadulni. Csak én érzem, hogy nyüszít és vonaglik, lassan vérbe fagyva, sebzetten és mérhetetlen nagy dühvel. Csak én bámulom a telefont és nézem az üres szövegdobozt. Megint csak engem érdekel.

Tudjátok miből veszem észre, hogy ki kéne ecetezni a kávéfőzőnket? Olyan lassan folyik, hogy míg lefő 4 adag hosszúkávé, le tudok rajzolni egy komplett hipotalamo-hipofizeális rendszert. 

Üvölts,
Csak halljam, hogy élsz legalább.
Siess! Gyerünk!
Szökjünk meg! Induljunk már!

Rohanj! Ne félj!
Hátha majd nem látja senki!

Csak én
Hogy mennyire szép,
Hogy mennyire más,
Ez az arc, Ez a hang, Ez a szem,
Ez az orr, Ez a száj.
Csak felfal belül,
Reménytelen.
Mert ez egy elbaszott szerelem!
Micsoda elbaszott szerelem!

...

www.szabadonebredok.hu/30-dolog-amire-ha-odafigyelsz-megvaltozik-az-eleted/

Miért csinálok ebből ilyen nagy problémát? Fogalmam sincs. Talán mert mindenből nagy problémát csinálok. Hajtű. Kanyar. Megőrültem. És igen, ami nekem fontos, az fontos. Elegem van a társadalomból, meg a tökéletességhajhászásból, meg azokból, akik elvárják, hogy úgy legyél tökéletes, hogy ne tollászkodj reggelente 2 és fél órát, és úgy legyél okos, hogy ne tanulj semmit és ne járj be órára sem, inkább sörözz helyette,mert az roppant mód menő, meg posztold az életed a közösségi oldalakon, de tudd, hol a határ a nyolcszázadik és a nyolcszázegyedik csücsörítős selfie között. És nehogy arra kelljen várni, hogy kisminkeld magad, de mi az, hogy nincs rajtad smink. Meg miért nem tökéletes a frizurád abban a másodpercben, mikor kinyitod az amúgy is tökéletlenül kihúzott, másnapos szemhéjadat.
Szombat este otthon vagy? Lol, mi az hogy vizsgaidőszak?
Különben is, miért jársz egyetemre?
Tényleg, különben miért is járok egyetemre?
És ha kövér vagyok, akkor mi van?
Ne szólj bele, jó? Ha szeretnék, akkor szőrösen megyek csápolni a koncertre, tökre egyedül vagy kilenc pasival, és igenis cicanadrágot fogok felvenni (bár egy sincs, szóval előtte muszáj lesz venni), de nem baj,a shoppingolás úgyis beleillik a képbe.
Az a baj, hogy nem szeretnék. Mert ezt tanítják a reklámok meg a társadalom, meg a szürke csapvíz, hogyakkor vagy valaki, ha tökéletes vagy, modell alkatú, hibátlan (legyen bármilyen rothadó is belül a személyiséged).
Utóirat: ma járt le a személyim, úgyhogy ennyit a holnapi szavazásról...

i'm moving out from your heart

2014.05.20. 13:35

Erősen rendszerető ember vagyok, már ami a magánéletemet illeti. Ez persze a szobámban ritkán mutatkozik meg. Szóval annak ellenére, hogy tudom, semmi sem csak fekete vagy fehér, mégis szeretem, ha a középső dimenzió úgymond üres. Úgy néz ki, hogy rossz életbe születtem, vagy elírták a papírjaimat, de talán kengurunak jobban megfelelnék. 
Komolyra fordítva a szót, nem akarom elviccelni a problémákat, ahogy azt páran előszeretettel megteszik. Nem sok dolog van, amit ne tudnék elviselni, de az valahogy az alapelvem, hogy legyünk egyenesek és őszinték. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenre tudni kell a választ. Az is egy válasz, hogy fogalmam sincs (főleg a "kannibálos" vizsgateszten). Csak akkor mondd ezt! Mondd, hogy nem tudod, vagy mondd, hogy X! Vagy mondd, hogy Y! De a poénokból elegem van. Ahogy ez el is hangzott a "na jó én ezt nem játszom tovább, engedj el" - féle kinyilvánulásban. Kinyilvánulásomban. De nehéz a sarkunkra állni, ha van valami, ami jól esik az adott pillanatban, még ha már előre tudjuk, hogy megint a padlóra küld majd bennünket. 
És igen, nehezemre esik egy 33 éves színészt (akit mellesleg,mint színész és mint ember is imádok, és ismerem már vagy 8 éve) "elküldeni", hogy ez még viccnek is kemény dió,ha éppen arra vágyik az ember, hogy akivel az utcán sétál, ne csak a pasija, de A FÉRFI is legyen az életében - a férfi, akinek ott kellene lennie születéstől kezdve, de valahogy mégsincs a térképen. 

m.9gag.com/gag/aKzy3EQ?ref=fb.s

Álmomban messze járt meleg takaróval borított testem,
hideg szellő, bánat,ezt kerestem.
S Te mellettem szuszogtál,én mellkasodon pihentem,
ölelés, bánat,ezt kerestem.
Fejedet  ölembe hajtva nézted a kezem,
messze jár már ez az út is,lehet ezt kerestem.
Elröppenő pillanat volt, mint minden estem,
reggel  tekintetedet kerestem,
hajnalban valamit felfedeztem,
fölém hajló csók, csak ezt kerestem.

Álmomban messze járt szunnyadó testem,
S Te ott voltál velem, fogtad a kezem.
Lehet, hogy nem is álmodtam,
de biztosan ezt kerestem.
 

2014.05.07. 10.32

Ez a nap érdekesen indult. Egyetemen kéne lennem, de elaludtam, és arra keltem, hogy egy kéményseprő bejön a szobámba. Igen. Ez tényleg vicces. Szóval ha már így alakult a nap, hogy lekéstem egy órámról, gondoltam, mire fogok emlékezni, ha erre nem, szóval legyen ez egy nagy nap. Így leültem a gépemhez, forró tea, feeling meg ilyenek, befejeztem a motivációs leveleket, és elküldtem. Mindet. Mindenhova. Illetve 6 helyre. És most várok. Szurkoljon mindenki,mert ez egy furi nap, én meg elfelejtettem megnyalni a gombomat, amikor egy kéményseprő állt a szobám közepén.

Szeretnék egy "feeling stick"-et, meg megtanulni azt a lávás játékot, amikor mindenki a kanapé tetején ugrál, és olyan rövidítéseket kiabál, mint FDH és TRZ, és aztán isznak, meg kiabálnak és a végén egy stoki tetején jönnek rá, hogy forog a világ, és totálisan többet ittak,mint egy szlovén rakodómunkás hétfő reggel, meg ilyesmi. Meg néha szeretnék egy rózsaszín fogkefét is, de azt hiszem ilyenkor szoktam rájönni, hogy lázas vagyok, vagy megfáztam, esetleg vizsgaidőszak van.

Komolyan nem mersz kimenni kukoricát pattogtatni, mert attól félsz, hogy a lakótársad, aki mellesleg nincs is otthon, felébredne rá? Most tényleg azért érzem azt, hogy Neked van életed, nekem meg nincs, mert velem ellentétben, Te minden bigyuszt megosztasz facebookon.
Nem tudom, hogy honnan jött nekem ez a "nincs életem, hagyj élni" világpesszimizmus, de lassan annyira kezd az agyamra menni,mint a folytonos kapcsolatfüggőségem.
Megéri pszichológusnak lenni, mert ha nagy leszek és diplomás, csinálok magamnak egy elvonót. Home made, specific, fatal. Szép álmokat minden erre tévedő léleknek!

A mai menü: hagymakrémleves, spenótos spagetti, mandulagyulladás és egy kétségek közt vergődő csajos este levegőben lógó lehetősége. A kávé, a vizsgaidőszakra való tekintettel, ingyen van.

2014.04.26. 15.38

Azért kutatunk,mert lazaságra vágyunk, kikapcsolódásra, könnyedségre, és nem az állandó megfelelni akarásra és a tökéletességre való törekvésre. Mármint mi. Lányok.
Ők meg azért kutatnak,mert velünk "jól néznek ki", ha valaki szembe jön az utcán. Meg jó tanácsokat adunk. According to statics.
Ti hisztek benne? A fiú-lány barátságban.
Nem azokról beszélek, akik már voltak együtt, vagy együtt lesznek valamikor, mert érzik, csak még ismerkednek. Hanem úgy igazán, mindig csak barát.
Sok fiú barátom van, elég sok közöttünk olyan, akikkel el tudnám képzelni, hogy átlépünk egy másik dimenzióba. Érzelmileg gondolva, természetesen. Meg elég sok olyan van, akik el tudnák képzelni velem az életüket. De ha arra gondolok, hogy fiú-lány barátság, egy olyan srác jut eszembe, aki szinte mintha a bátyám és apám lenne, egy személyben. Rég óta más utakra sodort minket az élet, de ha valamiben, abban biztos lehetek, őt bármikor felhívhatom. Nem mintha meg szoktam volna tenni. De ő tényleg kölcsönadná a kanapéját és a reggeli joghurtot, vagy akármi.
Meg vannak azok is, akikkel soha nem voltam barát, de mégis, ha be kéne őket mutatnom, azt mondanám, "he is my friend". Nem igazán értem, hogy működik ez. Azt viszont tudom, milyen, ha se vele se nélküle nem jó.
Mostanában kicsit összekuszálódott minden. Már nem is akarok rendet rakni, nincs kedvem foltozni meg renoválni, szembesíteni, de legfőképpen szortírozni. Hagyom, hogy az idő mindent megoldjon magától, addig meg lefoglalom magam a vizsgákkal.
Én csak tényleg nagyon el szeretnék innen menni egy kis időre. Pár hónapra. Kiszellőztetném a fejem.

Nem igazán tudok mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik egy vita közepén úgy érvélnek, hogy "már elmondtam mi a baj", "hát bocsi, de én ilyen vagyok" vagy "ezt már megtapasztaltam máskor, és tuti most is így lesz". Ez olyan,mintha azzal válaszolnál egy kérdésre, hogy nem hallod meg.
Nem is akarok erről többet gondolkodni, már csak el szeretném érni azt a fázist, amikor gyomorgörcs nélkül mehetek el mellette a folyosón, és nem vádolom magamat.
Mert néha igenis be kell látnom, hogy nem mindenről én tehetek.
 

Egy hete csend van, és én már nem tudom, hogy ez a vihar előtti fajtából való, vagy a vihar utáni, pakolós féléből. Mert vihar nem volt. De kupi, na az van.

Amikor nagy slunggal lemész a lépcsőn délelőtt, pizsiben, és a szomszéd pasival találod szembe magadat, akinek az első szavai hozzád, hogy kérsz-e egy pálinkát...na igen, ez az a pillanat, amikor a saját érdekedben jobban teszed, ha elkerülöd a tükröket. Ha pálinkát nem is kértem, egy gyöngycsibét kaptam, az hétszentség.
Jól indul ez a nap is.

"Bármit is adsz magadból - kigombolod az inged, lejjebb veszed a pajzsod hatékonyságát, a kőfalat gipszkartonra cseréled - sebezhetővé válsz. Ettől kellene szépnek lennie? Az én falam sosem volt vaskerítés vagy sövény vagy deszkakert. Nem üvegfal vagy üvegház (bár beszív és ki már nem enged). Nincsenek benne bonyolult védelmi rendszerek, semmi riasztó, semmi lézer, semmi kártyaleolvasó. Néha elgondolkodok azon, van-e egyáltalán falam, amikor valaki olyan könnyedén átugorhat a kertemből a küszöbömön belülre. Sokszor a kertkapuból repül be valahogy, aztán olyannyira otthon érzi magát, hogy ottlétét arról tudom meg, hogy rányitok a wc-n. Vagy megeszi a tegnapi levesem. Vagy zoknikat hagy szanaszét a szobámban. Vagy este, amikor lefekszem, ujjait érzem a derekamon. És kirakni már nem tudom, már nem lehet - s ha önszántából megy... Akkor se jó, mert megszokom, hogy mindig kopogni kell a wc-n, minden napra újat főzni, összeszedegetni a zoknikat a földről, székről, éjjeliszekrényről, lámpáról. Szóval vagy elmegy magától, és olyankor szarul vagyok, vagy pedig kitesz a saját házamból, olyankor a kerítésnek dőlök, leülök a földre, rágyújtok és figyelem, mikor oltja le a villanyt. Az első nap már tízkor aludni tér (az ágyamban), második nap csak 12-kor fekszik le (az ágyamba), harmadnap nyílik az ajtó, és én, mint az elveszett kiscica surranok be. Mellém bújik.
Reggel pedig már egyedül eszem a rántottámat, és mosolygok.
Csak ne kopogna másnap este. "

Tusoltatok már bezacskózott ujjal?
Nem akarok gondolkodni.

Cuando encuentras algo que te gusta verdaderamente, sin darte cuenta se convierte en una parte esencial de tu vida. Una fracción que no puedes llenar con nada más. No inventes excusas. Si no está funcionando, cambia de estrategia, cambia de lugar, házlo funcionar. De lo contrario, esa parte esencial se convierte en un vacío. Y los vacíos en el ser humano son una cosa terrible.

– Estefanía Mitre

Ott akarok élni, ahol tenger van meg hideg. Szél és sirályok. Esőkabát, meleg kávé, kandalló, hegyek. Ott akarok élni, ahol otthon vagyok. 

Muszáj megtalálnom az egyensúlyt,mert így csak egy kopott festékű mérleghintán szédelgek. Nem tudnám megmagyarázni, sem leírni mindazt, ami kavarog bennem, és talán nem is kérné senki. Minek is az? Hisz nem az érzelmeink lápjában szeretnénk ücsörögni, hanem megteremteni egy közeget, ahol otthonosan mozgunk az ismeretlen utcák és az orosz térkép ellenére is. Az hiányzik, hogy megörüljek egy harmóniának a rádióban, vagyis már a rádió is hiánycikk az univerzumomban. Az üveggömbömben, ha így tetszik, folyton esik a hó. És én bizony imádom ezt. Nem is nagyon tudom elviselni azokat a pillanatokat, amikor véletlenül nem "folyton van". De azért a szélviharok engem is elbizonytalaníthatnak.
Zavar, hogy nincsen időm leülni és gondolkodni. Egyedül vagy másodmagammal, kávé felett vagy csak a játszórtéri padon. Időéhségem már-már kiéheztet, és szárazra kapartam az asztallapot is. Van nyüzsgés, de nincs repülőjegy. Van munka, de nincs eredmény. Van áldozat, de nincs cél. És legfőképpen van éjszaka, de hol vagy, mikor nappal kellenél?
És miért nem merek megnyílni? Beengedni, kinyitni a kaput, étellel és könnyekkel kínálni? Nálam mást nem kaphatsz. Ebből viszont van elég, jut mindkettőnknek.
Boldogságszag.
Lélekmorzsa.

 "Viszik hát batyuikat teli rohadással a túlvilágra, hogy ott is csak rohadás legyen, mivelhogy bebizonyosodott: az ember az itt-et, s az ott-at is csak saját képére formálja. A romlásban addig nincs megállás, amig utolsó áldozata mögül az utolsó hóhér - több dolga nem lévén - énekelve be nem vonul a gázkamrába. Mert mind énekelnek. Az ütők s az ütöttek, a falók s a befaltak, lévén az ember egyetlen győzelme, hogy befalatása és megemésztése alatt is szóvá tudja tenni balsorsát a fületlen Mindenség előtt. Énekeld el tehát te is, Eszter, a gengszterekkel, zsidókkal és négerekkel együtt, az örjöngő gitárok, dob és orgona égzengése alatt a Ne gondold, hogy tiéd a világ-ot, hogy más nyomot is hagyj magad után a létben, mint vizet s a konyhasót, melyet egy-két perc múlva vissza fogsz adni a földnek. Emlékszem, anyám is énekkel altatott el, amikor gyerekágyamban életem első megtanult szavát gyakoroltam, mit sem sejtő nyelvemmel, hogy: adjál, adjál, adjál, s nem bírtam abbahagyni, oly boldoggá tett. Vegyétek vissza, mondom most már illetékesebb nyelvvel és keserűbb agyvelővel, de éppoly hasztalanul, hisz a mindenségnek azóta sem nőtt füle, amelynek megsúghatnók, amit versbe szedtünk magunkról. Nem az adatik meg neked, s nem az vétetik el tőled, amit a térképbe berajzoltál, édes Eszter, mert egy porszem is akkorát tud kiáltani elleni, hogy minden földrészed az óceánok alá dől. Mit kaptál kezdeteid óta? Egy bölcsőt, melyet nem kértél, de amelyben elringatták hascsikarásaid, helyes. Egy szájat, melyet nem kértél, s mellyel véresre szívtad anyád, született Blum Izabella csecsét, helyes, valamiből neked is kellett élned. Fogazatot kaptál, előbb csak szenteskedő tejfogakat, hogy mosolyogni tudjál félkész áldozataidra, s amikor ezt már kellőn begyakoroltad, kimérettek neked - de kérted e? - őrlő és metszőfogaid, hogy megrághasd felebarátaid tetemét, és hosszú életű lehess e földön. Helyes, mondhatnád még mindig, ha volna magadhoz való eszed. Nem kérted azt az első vérfolyamot sem, amelyet tizennégy éves korában nem kis megrökönyödésedre méhed diadalmasan a világra bocsátott, jelezvén, hogy tüszőid s petéid megértek, s készen állsz fajodat szaporítani. Nem kapcsoltál rá? Rosszul tetted, üresen hagytál egy-két helyet a gázkamrában. Ifjúi tündérképzeteid, melyek léggömbjében libegtél egykor, melyik észak-sarki koncentrációs táborban pattantak szét? Helyes, mondod, a valóság életrevalóbb. Kaptál hitregéid helyett tisztes tudatot, mely mint egy csontváz Sínai hegyén kőtáblákért esedezik. Nem kellenek neked, mondod durcásan. Az egész nem kell, vegyétek vissza! Tesznek rád, Eszterkém, galambom, nem veszik vissza, akármilyen szívhezszólón énekelsz, elektromos gitárkísérettel, mert ami egyszer volt, többé nem bontható fel ninccsé.
Mondják, elfeledhető egy pofa kis hasissal. Mondják, egy lövet heroinnal. Az elveszett Paradicsom orgazmusai is visszacsenhetők egy percre, mondják."